Rövidebb lesz több MÁV-szerelvény
Kisebbek lesznek a MÁV szerelvények, főleg a budapesti elővárosi vonalakon. A vasúttársaság az utasok számának csökkenése miatt döntött így, de azt ígérik, hogy ha mégis sok lesz majd az álló utas, akkor meghosszabbítják a szerelvényeket.
Hatékonyan kell elkölteni a közpénzeket - ezzel indokolja a MÁV Start, hogy bizonyos vonalakon kevesebb kocsikkal közlekednek a vonatok. Már áprilisban és júniusban is spóroltak így, a mostani intézkedés a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Székesfehárvár vonalat érinti. Ez tizenkilenc vonatot jelent - mondja a vállalat szóvivője, Szabó Anett.
A MÁV Start munkatársa szerint az intézkedés a közlekedő vonatoknak kevesebb, mint hét százalékánál jelent változást. A csökkentés csakis olyan vonatokat érint, ahol előzetesen az utasszámlálási adatok, illetve az értékesített menetjegyek száma ezt indokolta – mondta Szabó Anett..
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke, Vitézy Dávid szerint a csökkentés azt eredményezte, hogy sok utas nem tud leülni a zsúfoltság miatt. A MÁV Start szóvivője visszautasította az állítást. A cég azt ígérik, ha tényleg sok lesz majd az álló utas, meghosszabbítják a szerelvényeket.
MR1