A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

9 Vectron mozdonyt rendelt a Siemenstől a kisebbik magyar vasúttársaság

,

Szerződést kötött a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) a Siemens Zrt.-vel és a Siemens AG Austriával, amelyek konzorciumban idén október végéig öt, a későbbiekben pedig négy Vectron típusú mozdonyt gyártanak a soproni székhelyű vasúttársaságnak.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) 40 millió euró (12,5 milliárd forint) hitelt adott a GYSEV Zrt.-nek a mozdonyok vásárlására, a hitelkeretből 35 millió eurót használnak fel. A mozdonyokat egész Európában, elsősorban a teherforgalomban használják majd, de Intercity kocsikat is vontatnak majd vele. Október végéig két darab dízel segédhajtású kétáramnemű és három darab háromáremnemű mozdonyt gyártanak a Siemens müncheni gyárában. A szerződés részeként pedig további négy darab, szintén kétáramnemű mozdonyt vásárol a GYSEV. A mozdonyokat folyamatosan állítják forgalomba, az elsőket várhatóan a nyári hónapokban.

Ludvig László, a Siemens Zrt. divízió igazgatója arról beszélt, hogy a mozdonyokat a szállítást követően harminc évig a Siemens tartja karban. A Vectron típusú mozdonyokat 1600 korábbi mozdony paraméterei és eredményei alapján tervezték, s Magyarországon mintegy hetven ilyen mozdony kapott már hatósági üzembehelyezési engedélyt. Arnulf Wolfram, a Siemens AG Austria divízió vezetője szerint a Vectron mozdonyoknak Európa minden országában van üzembehelyezési engedélye, ezért a határon átnyúló személy- és teherforgalomban kitűnően használható. Hozzátette, hogy az Osztrák Államvasutak (ÖBB) a jövőben több ilyen mozdonyt fog vásárolni.

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok