Most kezdték építeni, már duplájába kerül a vasút
Folyamatosan dráguló nagyberuházás alapkövét tették le szerdán. A Kelenföld és Százhalombatta közötti vasútvonal felújításának ára már több mint a duplája az eredetileg becsültnél, és a munkálatok még csak most kezdődnek.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2015 októberében írt ki közbeszerzést a Kelenföld"Százhalombatta-vasútvonal felújítására. A cég eredetileg 31 milliárd forintra becsülte a munkát, ám a nyertesekkel tavaly kötött szerződés már 51 milliárdról szólt.
Az alapkőletétlen Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára egyértelműsítette, hogy a teljes beruházás két közbeszerzési eljárásban, összesen csaknem 68 milliárd forintért valósul meg. "Egy ilyen felújításnál már az EU-szabványok szerint kell átdolgozni, ezért is kerülnek relatíve magasabb beruházási összegbe a vasútvonalak, mint korábban történtek" " mondta Mosóczi.
A több mint a duplájára drágult beruházás javarészt uniós forrásból valósul meg.
Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója szerint "sikerült a projektbe számos olyan elemet beletenni, ami a szűkebb pátriában, a vonal mentén élőknek a mindennapjait is segíti".
A 20 és fél kilométer hosszú vasúti szakasz újjáépítésével együtt felújítják a peronokat, az állomásokat és a kisebb megállóhelyeket, akadálymentesítik az útvonalakat és korszerű utastájékoztató rendszert is felszerelnek.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/most-kezdtek-epiteni-mar-duplajaba-kerul-a-vasut-1394270
