A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A tulajdonos egyéves bérmegállapodást tart indokoltnak, a MÁV-csoportnál csütörtökön indul az érdemi bértárgyalás


Dr. Fónagy János államtitkár, a tulajdonos képviseletében a mai KVKF ülésen kijelentette, hogy az állami társaságoknál egyéves, 2020-ra vonatkozó béregyezséget tart szükségesnek és a tulajdonos megadta az állami társaságok vezetőinek a felhatalmazást az érdemi bértárgyalások megkezdésére.

A nemzeti vagyonnal kapcsolatos ügyekért felelős államtitkár elmondta, hogy a  kormány a 2017-2019. évre vonatkozó,  középtávú bérmegállapodáshoz hasonló általános érvényű és mértékű, egységes béremelést nem tart indokoltnak és szükségesnek. Indokként  elsősorban a gazdasági folyamatok kiszámíthatatlanságát említette. Kérte a tárgyalások mielőbbi megkezdését, elmondta, hogy a vállalatvezetők megkapták az ehhez szükséges felhatalmazást.

Fónagy János megfogalmazta a tulajdonos elvárásait a menedzsment felé:
- a társaságok általános béremelési javaslatának figyelembe kell vennie a minimálbér és garantált bérminimum ezévi növekedésének hatásait
- az egyeztetéseken az állami vállalatoknak a kritikus munkakörökre, a munkaerő megtartására, a közszolgáltatás zavartalan ellátásában fontos foglalkoztatási csoportokra fókuszáló ajánlatot kell tenniük a szakszervezetek felé
- a bérajánlatban jelenjenek meg a teljesítménykövetelmények, a differenciálási elemek, az egyszeri juttatások lehetősége, a lojalitás elismerése
 

Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnöke hozzászólásban kiemelte, a jelenlegi munkaerő megtartására kell koncentrálni, komoly kihívás a MÁV-csoportnál a hiányzó dolgozók pótlása. A vállalatcsoportnál a fluktuáció mértéke közel 10 %,  az ennek kezelésére fordított összeg pedig milliárdos nagyságrendű. A MÁV első embere a bértárgyalások érdemi megkezdésére összehívta a vasúti érdekegyeztető tanács ülését, március 5-re. 

A szakszervezetek kijelentették, fenntartják kétszámjegyű béremelési igényüket 2020-ra.

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok