A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

56 Vectron kapott magyarországi hatósági üzembehelyezési engedélyt

,

A 1293 sorozatú mozdonyok üzembehelyezési folyamatát az ÖBB felkérésére az RCH szakemberei bonyolították le. Az utolsó hatósági vizsgálatokat, fék- és futáspróbákat, továbbá ETCS meneteket követően lezárultak az eddigi, mozdonyokkal kapcsolatos legnagyobb volumenű magyarországi hatósági üzembehelyezési eljárások. Ezzel az 56 mozdonnyal már több mint 200 Vectron közlekedhet a magyarországi vonalhálózaton.

A Siemens Mobility 1293 sorozatú, a szakmában Vectronként ismert, 56 vasúti vontató járművének magyarországi közlekedéséhez szükséges vizsgálatokat az RCH szervezte és bonyolította le. A rendkívül összetett ellenőrzést az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a MÁV Zrt, és a Siemens Mobility Kft. szakemberei, valamint további mintegy féltucat technológiai közreműködő cég összefogásával, zökkenőmentes együttműködésével rekordidő, 13 hónap alatt sikerült elvégezni. Az RCH munkatársai mintegy 5000 kilométert tettek meg a tesztfutások alkalmával, és folyamatosan koordinálták a résztvevő szakmai szervezetek munkáját.

A csúcstechnológiát képviselő mozdonyok alkalmasak arra, hogy Európában egyedülállóként 20 ország vasúthálózatán közlekedjenek. Ennek a képességnek is köszönhető, hogy a kontinensen eddig több mint 850 Vectron teljesít szolgálatot. Vontatási tulajdonságai saját kategóriájában páratlanok: a közel 300 kN indító vonóerő lehetővé teszi, hogy összetett domborzati viszonyok pályaszakaszain is akár 2200 tonnás vonatokat továbbítsanak. Intelligens megoldásai közül kiemelkedik automatikus nyomatékelosztási képessége, amellyel a vonóerőt a tengelyek között az adott tapadási viszonyokhoz igazítva fejti ki. A jármű kialakítása biztosítja, hogy az ETCS üzemmód mellett, annak teljes európai vasúthálózaton történő elterjedéséig az egyes országok nemzeti, B osztályú rendszereivel is közlekedjen.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kifejtette, hogy a hazai vasúttechnikában egyre nagyobb teret nyer a világszínvonalú csúcstechnológia. Az 56 Vectron mozdony engedélyeztetése során kiemelkedő teljesítményt nyújtott a vasúti hatóság is. Az elmúlt egy évben szinte minden héten le kellett folytatniuk egy-egy jármű vizsgáztatását. A korszerű, innovatív megoldások folyton megújuló kihívások elé állítják a hatósági szakembereket, akik egyebek mellett az emeletes motorvonatok típusvizsgálatán és a tram-train vonatok engedélyezésén is dolgoznak.

2020 szeptember-október

Mozdonyvezetők Lapja

2020 szeptember-október

  • MOSZ 30. születésnap
  • MÁV-START hírek
  • Szolgálatteljesítés közben elhunytak
    emléknapja
  • MOSZ Horgászverseny Békéscsabán
  • Tíz mellékvonalon október 1-től visszaállt
    a vonatközlekedés.

Megtekintés Korábbi számok