A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Jól megy a MÁV egyik résztulajdonának


A Bombardier MÁV Kft. - a Dunakeszi vasúti járműgyár - bővíteni kívánja tevékenységét, és erősíti magyarországi piaci pozícióját; a cég számít a MÁV csoport harmadik generációs Intercity kocsi átépítési programjának folytatására a közeljövőben, illetve a MÁV Gépészet Zrt. által fejlesztett IC-plusz közös sorozatgyártásában is lát fantáziát - mondta Orbán Péter ügyvezető igazgató.


A Bombardier MÁV Kft. 65 százalékban a Bombardier, 25 százalékban a MÁV Zrt. és 10 százalékban a dolgozók tulajdonában van. Orbán Péter hangsúlyozta: a Dunakeszin lévő gyár kiváló adottságokkal rendelkezik, és a vasúti járművek szekrény- és forgóvázának gyártása, felújítása területén rendkívül magas szintű szakmai tudást képvisel. Megjegyezte, hogy a Bombardier a szekrényváz-gyártást és a vasúti járműfelújítást nemzetközi szinten több helyszínen is végzi, amelyek között Dunakeszinek kiemelt szerepe van.

A Bombardier MÁV Kft. számít a MÁV csoport harmadik generációs Intercity kocsi átépítési programjának folytatására a közeljövőben, illetve a MÁV Gépészet Zrt. által fejlesztett IC-plusz közös sorozatgyártásában is lát fantáziát. Dunakeszin a jövőben is lesz olyan sorozatgyártás, amelyhez külső partnert tudnak bevonni, és ebben természetes társ lehetne a MÁV Gépészet is - mondta az ügyvezető igazgató.

Orbán Péter megjegyezte: Németországban és Nyugat-Európában mindennapos, hogy egy állami megrendelés lebonyolításában az ágazat több piaci szereplője együttműködik, és ezt a szemléletet szeretnék Magyarországon is megvalósítani. A Bombardier MÁV Kft. 2011-ben 8,8 milliárd forint árbevételt ért el, melynek hozzávetőlegesen 50 százalékát az export teszi ki, többek között a belga, svájci, osztrák, norvég és olasz piacokra. A vállalat Dunakeszin jelenleg 630 dolgozónak ad munkát.

forrás: gazdasagiradio.hu

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok