A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Leépíti a vasutat a kormány


Megerősítették, hogy a MÁV jelentős járatritkításra készül. A lapunk birtokába került lista alapján 47 vonalon 412 vonatot törölnek. A takarékossággal indokolt döntést bejelentő Völner Pál államtitkár konkrét számokat nem, csak százalékokat emlegetett, és kijelentette: nem zárnak be vonalakat.

Nem zárnak be vasútvonalakat, csak éppen alig-alig jár majd rajtuk vonat, mindez pedig azt jelenti, a jövőben tucatnyi mellékvonalon, több száz településen használhatatlan lesz a vasúti közlekedés. Sok pénzért mégis fenntartják majd a pazarló rendszert, mert az Orbán-kormány vasútvonalakat nem zárhat be - így értékelhető a MÁV drasztikus járatritkítási terveit tegnap elismerő minisztériumi álláspont. Tegnap több internetes portál - a Népszava.hu is - közölte azt a kiszivárgott listát, amely szerint csaknem félszáz vasútvonalon, mintegy félezer vonatot törölnének; többségüket már április közepétől.
Szó sincs vasúti vonalbezárásról, az április 15-i menetrendváltozásban összehangolják a közösségi közlekedést, kiszűrik a párhuzamosságokat, az utaslétszámhoz igazítják a járatokat, hatékonyabban használják fel a közpénzeket - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára. A menetrend-módosítást tartalmazó lista kiszivárgása után sebtében összehívott sajtótájékoztatón Völner Pál cáfolta a vonalbezárásokat, noha ilyesmiről szó sem volt, csupán járatritkításról. Utóbbit viszont megerősítette, de a konkrét számot nem kommentálta, csak százalékokat emlegetett. Ezzel azonban nem sokat segített, mert egyszer 8-8,5 százalék közötti kapacitáscsökkentést említett, pár perccel később 8 százalék körüli futásteljesítmény-csökkenést, márpedig a két szám és a két fogalom is más.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) elnöke a közkézen forgó listáról lapunknak azt mondta: a menetrend-módosítás - melyet állítása szerint már napokkal ezelőtt jóváhagytak a minisztériumban - 10-13 százalékos járatritkítást hoz és főként Somogy, Békés, Fejér, különösen pedig Komárom-Esztergom megyét érinti. Kiss László arra is felhívta a figyelmet, hogy egyelőre nem ismertek azok a hatástanulmányok és egyéb számítások, melyek megalapoznák az országszerte naponta közlekedő mintegy 3200 vonat 13 százalékának törlését. Ilyen hatástanulmányt Völner sem említett, de azt állította, az áprilisi változástól 8 milliárd forint megtakarítást várnak az idén, ami egy teljes évben már 12 milliárd forint. A szakszervezeti vezető ugyanakkor kizártnak nevezte, hogy ennyit lehetne spórolni a javarészt mellékvonalakon közlekedő vonatok leállításával.

Kiss László kérdésünkre elmondta: azért is érthetetlen számára a lépés, mert éppen a járatritkításról már hetek óta hallható hírek miatt fordultak levélben nemrég a minisztériumhoz. Ebben azt javasolták, hogy az utoljára 2010-ben ülésezett Vasúti Egyeztető Bizottság ülését hívják össze március 13-ra. A tárgyalást sürgető levelet aláíró szakszervezetek arra számítottak, hogy a megbeszélésen érdemben megvitathatják a járatritkítási terveket. Kiss szerint ugyan kedden reggel várják őket a minisztériumban, csak azt nem érti, miről tudnak érdemben tárgyalni, ha már eldöntött tény a járatritkítás. Mindenesetre az érdekvédők hétfőn összegyűlnek és felkészülnek a keddi találkozóra.

Az intézkedés egyébként főképp az alacsonyabb kihasználtságű mellékvonalakat érinti, vagyis éppen a vidéket, amelyet a kormánypártok a 2010-es kampányban még meg akartak védeni. Megírtuk: míg a Fidesz ellenzékben foggal-körömmel harcolt a szárnyvonalak leépítése ellen, most a kormány teszi ezt. Ha most nem is szüntetik meg a mellékvonalakat, alacsony kihasználtságuk miatt ez előbb-utóbb felmerülhet. Ezt a folyamatot jelezte, hogy az Új Széchenyi Terv a jelenlegi 7200 kilométeres vasúti pálya helyett már csak 6000 kilométerrel számol. A nemrég benyújtott személyszállítási törvénytervezet pedig a vasúti fővonalakon is csak napi három járatpár üzemeltetését garantálná alapellátásként. A mostani járatritkítás egyébként többet is érint az Orbán-kormány által "újranyitott" 11 vonalszakasz közül.

Ahonnan eltűnnek a vonatok: (>>> Részletesen innen <<<)

Vonalszám - Viszonylat - Törölt vonatok száma

4 - Esztergom-Almásfüzitő - 12

5 - Székesfehérvár-Komárom - 14

11 - Győr-Veszprém - 11

12 - Tatabánya-Oroszlány - 6

14 - Pápa-Csorna - 17

17 - Szombathely-Nagykanizsa - 14

20 - Székesfehérvár-Szombathely - 18

23 - Rédics-Zalaegerszeg - 10

25 - Celldömölk-Boba-Zalaegerszeg-Bajánsenye - 5

26 - Balatonszentgyörgy-Tapolca-Ukk - 7

30a - Budapest-Székesfehérvár - 2

35 - Kaposvár-Siófok - 2

40 - Budapest-Pécs - 1

45 - Székesfehérvár-Sárbogárd - 7

46 - Sárbogárd-Bátaszék - 10

47 - Dombóvár-Komló - 12

50 - Dombóvár-Bátaszék - 8

60 - Gyékényes-Pécs - 5

75 - Vác-Diósjenő-Balassagyarmat - 10

78a - Aszód-Balassagyarmat - 8

78b - Balassagyarmat-Ipolytarnóc - 16

80 - Hatvan-Miskolc-Szerencs-Sátoraljaújhely/Nyíregyháza - 2

81 - Hatvan-Somoskőújfalu - 7

85 - Vámosgyörgy-Gyöngyös - 8

86 - Vámosgyörgy-Újszász - 6

87 - Eger-Szilvásvárad - 14

89 - Tiszapalkonya-Erőmű-Nyékládháza - 19

90 - Miskolc-Hidasnémeti - 1

92 - Kazincbarcika-Ózd - 8

98 - Abaújszántó-Hidasnémeti - 8

102 - Kál-Kálkápolna-Kisújszállás - 11

103 - Karcag-Tiszafüred - 8

105 - Debrecen-Nyírábrány - 4

113 - Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta - 15

114 - Mátészalka-Csenger - 12

120 - Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza - 12

121 - Mezőhegyes-Újszeged - 12

125 - Mezőtúr-Battonya - 10

127 - Vésztő-Gyoma - 4

128 - Békéscsaba-Kötegyán-Vésztő-Püspökladány - 9

130 - Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely - 4

135 - Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba - 3

140 - Cegléd-Szeged - 13

142 - Budapest-Lajosmizse-Kecskemét - 6

146 - Kunszentmárton-Lakitelek-Kiskunfélegyháza - 3

147 - Kiskunfélegyháza-Szentes-Orosháza - 8

154-155 - Bátaszék-Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza - 10

Összesen: 412 vonat

Lengyel Tibor /

 
2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok