A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Feldarabolják a MÁV-ot


Átszabná a közösségi közlekedést a kormány az uniós elvárásokra hivatkozva. A MÁV kettészakad és gazdát cserél, a vasutat és az autóbuszos szolgáltatókat összefogó közlekedési holding tervét ellenben elvethetik.

Horváth Gergely Domonkosnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójának július 1-jéig kell újraosztania a lapokat, ám a megálmodott rendszer látszólag nincs összhangban a kormány korábbi ígéreteivel.



Lapunk úgy tudja, a MÁV Zrt. vállalatcsoportjából két nagy egység sorsa fordul. A vízfejként számon tartott központi szervezet nemzeti pályavasúti szolgáltatóként három, legfeljebb négy hónapon belül a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kezébe kerülhet. Ez azt jelenti, hogy az MNV lemond a mintegy 7800 kilométeres országos vasúthálózat, na meg a legnagyobb magyar állami ingatlanvagyon felett rendelkező MÁV tulajdonosi jogairól. Az idő rövidsége miatt új vagyonleltár feltehetően nem készül, a MÁV szakértői azonban tudják: az állam bankja hozzávetőleg 130 ezer vasúti ingatlanra teheti rá a kezét, a korábbi értékelések szerint 400 milliárd forintot meghaladó értékben. Igaz, ebben a portfólióban az államkincstár tulajdonában lévő, a vasútnál csak kezelésben lévő ingatlanok is benne vannak. De a "hasznosítható" vagyon értéke így is meghaladhatja a 360-370 milliárdot.

A bizalmasan kezelt tervek szerint a másik érintett vasúti szervezet a MÁV-Start Zrt. lesz. A személyszállító cég a Volán-társaságok tulajdonosi jogaival is rendelkező MNV kezelésében marad. A helyzet annyiban lehet új, hogy az Európai Unió elvárásainak megfelelően a pályavasút és a személyszállító vasút végleg elkülönül egymástól. A képet "nem zavarja" tovább a MÁV Zrt.

De az új struktúrában nem lesz szükség a korábban beharangozott Nemzeti vagy aktuális munkaneve szerint Magyar Közlekedési Holding (MKH) létrehozására sem. A vasúti és a helyközi autóbuszos személyszállítási szolgáltatásokat akár az MNV is összehangolhatja. Már csak azt kellene kimondani: a MÁV-Startot és a Volán-társaságokat összefogó önálló holdingvállalat életre hívásának bejelentését korábban elkapkodták.

A szakértők mégis úgy tartják: a kormány akár meg is alakíthatná az MKH-t. Az ésszerűség zászlaja alatt formálódó tervek hitelességét úgysem ez rontaná egyedül. Sokkal nehezebb lesz megmagyarázni, ha a dolgok aktuális állásának megfelelően az új rendszer kialakításába a racionalitás mellett presztízsszempontok is beleszólnak. A hírek szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem szeretné elveszteni "hatalmát" a helyközi közösségi személyszállítás irányításában. Ezért, miközben a vasút vagyona az állam bankjához, a személyszállító cégek tulajdonosi joga a vagyonkezelőhöz kerül, a szakmai irányítás és vele a menetrendek megrendelése a fejlesztési tárca privilégiuma lesz.

Az ötletgazdák látszólag mindenre gondoltak. Egy dolog azonban keresztülhúzhatja terveiket: a MÁV Zrt. 200 milliárd forint feletti adósságállományát kézben tartó pénzintézeteket még senki sem kérdezte meg. Márpedig komoly zavart okozhat, ha a kormánnyal amúgy is feszült viszonyban lévő bankoknak esetleg nem tetszenek az új ötletek. Merőben más lenne a helyzet, ha Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tartotta volna a szavát, és 2011. tavaszi ígéretének megfelelően szanálja a MÁV adósságait. A bankokat akkor szinte kérdezni sem kellene. Az ígéretből azonban végül nagyon kevés valósult meg.

forrás: Népszabadság Online

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok