A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Egymilliárd juthat a vasútnak a Volánok budapesti járatainak csökkentésével


A Volán-társaságok Budapestre közlekedő távolsági járatainak csökkentésével körülbelül egymilliárd forinttal növekedhet az az összeg, amelyhez a teljesítmény alapján nyújtott finanszírozással a vasút hozzájuthat, amennyiben elszállítja az utasokat - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kedden Tatabányán.

Völner Pál a Vértes Volán átszállóközpontjának alapkőletételén az MTI-nek elmondta, célszerűtlen állami támogatásból kétfajta, párhuzamos közlekedési formát fenntartani és olyan konkurenciát teremteni a vasútnak, amely elviszi az utasforgalmat. Ezért az április 15-től érvényes menetrendben összehangolják a két közlekedési ágazatot.



Németh Tamás, a Vértes Volán vezérigazgatója elmondta, a társaságnál a Kisbér-Tatabánya-Budapest vonalon szüntetnek meg 1-1 járatot, illetve a Tatabánya-Kecskemét közöttit állítják le kihasználatlanság miatt.

A Vértes Volán Zrt. kedden egy négy kocsiállásos, bővített megállóhely építését kezdte meg, amelyhez a város díjtalanul biztosított területet. A beruházást a 2012 július elsejétől megváltozó tatabányai menetrend tette szükségessé - tette hozzá a vezérigazgató. A létesítmény az Omega Pláza nevű üres bevásárló-központ mögött épül meg, a jövőben a 10.700 négyzetméteres épületben helyezik el a megyei kormányhivatal szerveit.
Az átszálló-központ építése a Vértes Volán, Tata és Tatabánya összefogásával megvalósult beruházás-sorozat egyik eleme.

Az összesen 320 millió forintos fejlesztés során az év végéig Tatán felújítják egy autóbusz-forduló épületét, valamint 108 autóbuszon és 52 buszmegállóban a járművek valós idejű mozgását mutató utastájékoztatási rendszert építenek ki. A fejlesztésekre 272 millió forintos pályázati támogatást nyert el a közlekedési vállalat.

A Vértes Volán Zrt. évente 14 millió kilométert teljesít, 267 autóbuszt tart üzemben és 17 millió utazást bonyolít le. Dolgozóinak száma 736, ebből 405 autóbuszvezető.



forrás: automenedszer.hu

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok